2013. 12. 19.
Ünnepi illatósítók
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ahogy közelednek az ünnepek, a lakás díszítgetése mellett az illatoknak is egyre fontosabb szerep jut. A drogériákban kapható szagűzők nagyon népszerűek, de minek költenénk ilyesmire, ha magunk is könnyen készíthetünk - ráadásul természetes - illatosítókat.
A ráhangolódásnak is része, hogy az ilyenkor jellegzetes illatokkal vesszük körbe magunkat: narancshéjat dobunk a fűtőtestre, almakarikákat szárítunk, szegfűszeggel tűzdelünk tele narancsot, mandarint. A természetes illatosítókhoz télidőben is szinte minden kéznél van. Nincs más dolgunk, mint az orrunknak és lelkünknek kedves illatú gyümölcsöket, fűszereket társítani, üvegben, tálban szépen elrendezni, vízzel leönteni, majd párologtatni.

Mindenki kísérletezhet kedvére, ráadásul az illatosítókat előre is elkészíthetjük, és ha még nem melegítettük fel, a hűtőben akár 2 hétig is elállnak. Az üvegeket le is lehet fagyasztani, ha az anyag bírja, és szükség esetén csak előkapjuk, felmelegítjük és élvezzük az illatokat.

A fűszernövényekkel is bátran kísérletezhetünk, bár a fásodó szárúak bírják jobban, és nekik erősebb az illatuk is (rozmaring, zsálya, kakukkfű, levendula...). Ha nincs kéznél, akkor az őrölt változat is megteszi, igaz, az esztétikai élmény így szenved némi csorbát.

A párologtatásra több lehetőségünk is van: ha nagyobb légtér illatosítása a cél, legjobb, ha nagy edényben a tűzhelyre tesszük a hozzávalókat, és hagyjuk, hadd párologjon az aromás víz. Ennek egyetlen hátránya, ha az eltávozott vizet elfelejtjük pótolni, mert az égett narancs vagy citrom szaga már nem annyira dobja fel a hangulatot.

Kisebb üvegeket rakhatunk a fűtőtestre vagy más melegítő alkalmatosságra, ill. tölthetjük az alapanyagokat mécsessel működő párologtatóba.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés