2012. 12. 19.
Házi szaloncukor készítés
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kreatív, kísérletező család vagyunk, ahol a gyermekeim is aktívan részt vesznek a karácsonyi készülődésben.
Évek óta rituálé övezi a házi késíztésű szaloncukorgyártást.

A recept egyszerű, és a gyerekek élvezettel készítik szorgos kis kezeikkel.

Mindenkinek szívből ajánlom! A kiváncsi, ajándékváró gyerekeket leköti egy kis időre. :)

Marcipános

Hozzávalók:

• 35 dkg marcipán
• 10 dkg aszalt meggy, barack vegyesen
• 20 dkg étcsoki

Az aszalt gyümölcsöket nagyon apróra kockázzuk, majd a marcipánba gyúrjuk. Ujjnyi méretű hurkát sodrunk belőle, majd 3 cm-es darabokra vágjuk és szaloncukrot formálunk belőle. Közben a csokit gőz felett felolvasztjuk, majd a szaloncukrokat megmártjuk benne, jól lecsepegtetjük, majd sütőpapírral bélelt sütőlemezre, tányérra tesszük és a hűtőben kihűtjük.


Gesztenyés

Hozzávalók:

• 25 dkg gesztenyemassza
• 18 dkg étcsoki
• 3 ek meggylé (vagy narancslé)
• 20 dkg étcsoki a mártáshoz

A csokit gőz felett felolvasztjuk, majd a masszához keverjük a lével együtt. 20 percet hűtjük, majd ujjnyi vastag rudakat sodrunk belőle. 3 cm-es darabokra vágjuk és szaloncukrot formálunk belőle. Közben a csokit gőz felett felolvasztjuk, majd a szaloncukrokat megmártjuk benne, jól lecsepegtetjük, majd sütőpapírral bélelt sütőlemezre, tányérra tesszük és hűtőben kihűtjük.


Kókuszos

Hozzávalók:

• 15 dkg fehércsoki
• 3 dkg kókuszreszelék
• 2 ek kókusztej
• 20 dkg étcsoki a mártáshoz

A fehércsokit gőz felett felolvasztjuk, majd a kókusztejjel és a reszelékkel elkeverjük. Hűlni hagyjuk, hogy formázhatóvá váljon. Ujjnyi vastag rudakat sodrunk belőle. 3 cm-es darabokra vágjuk és szaloncukrot formálunk belőle. Közben a csokit gőz felett felolvasztjuk, majd a szaloncukrokat megmártjuk benne, jól lecsepegtetjük, majd sütőpapírral bélelt sütőlemezre, tányérra tesszük és hűtőben kihűtjük.




bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés